: annak tehetsége, vagy sikerei miatt) amikor gyermeke problémáit szeretné vele megosztani, a szülő azokra saját problémaival "válaszol", vagy a "Csend legyen, maradj már! " és a "Hagyjál békén, nem érdekel, utállak, takarodj innen + random káromkodás" esete. (Természetesen az okosabb gyermek ilyenkor rámondja válaszként: "Akkor minek szültél meg, ha utálsz? ", amikor gyermeke érzéseiről beszél neki, a szülő saját érzéseivel próbálja azokat felülmúlni ("Bezzeg nem voltál itt segíteni, amikor... De mert az a baj, hogy iskolában voltál... De te iskolába nem is jártál... ", Egyik szava ellentmond a másiknak, a szülő féltékeny gyermeke egyes külső, vagy belső tulajdonságára, olykor egyenesen 'verseng' gyermekével, "Á, tiszta apja / anyja... " - amikor idegeneknek, a család barátainak beszél a gyermekéről, a szülő csak azokat a tulajdonságokat, jellemzőket, terveket, életformát, stb. támogatja gyermekében, amely szerinte őt "tökéletes szülőként" tükrözi kifelé. Amelynek ő akarja látni, láttatni a gyermekét: pl.
Tekintetek találkozása: belenézek a másik szemébe, és megnyílik szíve ajtaja. Az első lépés, amelyet Isten megtesz felénk: az elővételező és feltétlen szeretet lépése. Isten elsőként szeret. Isten nem azért szeret minket, mert okot szolgáltatunk rá. Isten azért szeret minket, mert ő maga szeretet, és a szeretet lényegénél fogva kiárad, ajándékozza magát. Isten a maga jóságát a megtérésünkhöz sem köti: még ha ez következménye is Isten irántunk tanúsított szeretetének. Szent Pál remekül megfogalmazza ezt: "Isten azzal mutatja meg irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk" (Róm 5, 8). Amikor még bűnösök voltunk. Feltétel nélküli szeretet. "Távol" voltunk, miként a tékozló fiú a példabeszédben: "Még messze volt, amikor apja meglátta, megesett rajta a szíve…" (Lk 15, 20). Istenünk szeretetből kilépett önmagából, hogy megkeressen minket ebben a kietlen pusztaságban, amelyen nem volt értelme, hogy áthaladjon. Isten szeretett minket akkor is, amikor téves úton jártunk.
Ha az eddigiek nem jelentettek volna elég terhet, az, hogy felnőttként is szorosan követi a szülő a gyerekét, sokszor nagyon megnehezíti a változást. Pedig a változás amúgy is nehéz egy ilyen szülővel. Amikor a gyerek felnőttként elkezdi felismerni a szüleivel való kapcsolatának árnyoldalait, akár pszichológus segítségével, akár valamilyen életesemény (pl. nagyon jó párkapcsolat) hatására, általában elkezd távolodni a szülőtől. Már nem olyan szívesen veszi fel a telefont, legszívesebben sokkal ritkábban beszélne szüleivel, esetleg jóval nagyobb indulattal reagál a szülő közeledésére. Ekkor a nárcisztikus szülő sokszor elképesztően nagy szorongást él meg, mintha az énjének egy darabját veszítené el. Ennek gyakran az a következménye, hogy az amúgy is nehéz távolodás egy veszekedésekkel, sértődésekkel, fenyegetésekkel stb. tarkított küzdelemmé válik. A szülő, mivel nem engedné a gyerekét, gyakran egészen elképesztő eszközöket bevet a szidalmazástól az érzelmi zsarolásig bezáróan. A nárcisztikus szülők gyerekei akár egy életen át cipelhetik azokat a terheket, amelyek a neveltetésükkor a vállukra kerültek.
[4] Így például "a visszatükrözésre alkalmatlan apa, aki saját énjének tökéletesítésével van elfoglalva, aki... folyamatosan elvárja, hogy felnézzenek rá és imitálják" [5] olyanná nevelheti fiát, aki önmagát apja 'bábjaként' kezdi tekinteni – aki élete korai szakaszában már megtanulja mások érzelmi szükségleteit önmaga szükségletei elé helyezni. " [6] Alan Rappoport amerikai pszichológus szerint "a nárcisztikus szülők egy bizonyos viselkedést követelnek meg gyermekeiktől, mert gyermekeiket saját énjük kiterjesztésének tekintik, akik szüleiket kell képviseljék a világban oly módon, miként az kielégíti a szülők érzelmi igényeit. Az ilyen "nárcisztikus szülő előszeretettel tekinti saját érdemeinek gyermeke sikereit, és a gyerek függetlenségét fenyegetésként és veszteségként érzékeli, mivel a gyerek a szülő önbecsülésének egy fontos forrásaként szolgált. " "Ezek a személyiség jegyek a túlzóan nárcisztikus szülő részéről bizonyos értelemben tolakodó erőszakossághoz, egyéb tekintetben pedig teljes elhanyagoláshoz vezetnek.
Jó tudni, hogy legyen bármilyen őrült is valakinek a gyerekkora, nem szükségszerű, hogy az egész életét befolyásolja. Ebben sokat segíthetnek a barátok, a társunk, vagy éppen egy pszichológus. Önmagában az komoly lépés az egészségesebb élet felé vezető úton, ha képesek vagyunk megosztani valakivel, azt, amit gyerekként talán természetesnek vettünk.