Az ószövetségi zsidóság Krisztus után 70-ben szétszórattatott az egész földkerekségen, de mind a mai napig megőrizte identitását. Éppen a családi liturgia: a széderesték szertartása, amit a családfő végzett, az újra meg újra elvégzett péntek esti gyertyagyújtás és a családi körben zajló rituális étkezések tartották meg az önazonosságukat. Ennek az örökségnek mi is a részesei vagyunk, nekünk is a hivatásunk, hogy családegyház legyünk. Tulajdonképpen az egész húsvét Krisztus önátadásának folyamatos ünneplése, apró részletekben. Nagycsütörtökön a papságát osztja meg velünk, fölszentelt papokkal: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. " Az aznap esti szertartás szövegében ugyancsak Jézusnak az utolsó vacsorán mondott szavait halljuk: "vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik, ez az én vérem, amely értetek ontatik". Egy teológus fölteszi a kérdést: honnan tanulták a keresztények az önzetlen létet? Ennek okát abban találja, hogy minden Eucharisztia-ünnepléskor elhangzott a pro vobis, az értetek kifejezés.
Hogy nehézségeikkel nagyobb bátorsággal tudjanak szembenézni, tudva azt, hogy milyen sok remény rejlik a párbeszéd megújításában, az újrakezdésben, a terhek közös vállalásában, a szív őszinte megnyilatkozásában. Idei mottónk: Csapatjáték – szerelemmel. A házasságra épült család, férj-feleség, szülők-gyermekek a sport életben használatos szóval egy csapat! Ahol jó együtt játszani. Nem egymás ellen, hanem együtt, egy csapatban, ugyanazon célért. Néha az ellenfél, maga az ellenség a csapat egységét akarja meggyengíteni. Ha nem figyelünk, gólt gólra halmoz, kikapunk. Veszítünk. De ha jó csapat vagyunk, mindenki a helyén van, kellő önbizalommal rendelkezik, tudunk jókat passzolni egymásnak, van stratégiánk a játékhoz a hétköznapokban, vigyázni tudunk a csapat minden játékosára, akkor nemcsak pályán maradunk, hanem győzni is fogunk. A győzelem a boldog házasság és boldog család, az élhető élet, az élet és szerelem közös hordozása. Ajánljuk a házasság hete magyarországi és erdélyi honlapjait figyelmetekbe, ahol rengeteg ötletet találtok és sok infót, hogy mi minden történik a Kárpát-medencében a házasság hete alkalmából.
Bíró László tábori püspököt nemrég szülővárosa Szekszárd, díszpolgárává avatta. A jelenleg Hévízen kezelt pöspök atyával ebből az alkalomból a készített interjút, melyben az is kiderült, hogy Bíró László püspök betegsége dacára, a kórházi körülmények között, tolószékben gyakorolja hivatását. Bár Bíró László sok elismerést kapott már életében (Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Mindszenty-emlékérem stb. ) a kérdésére azt válaszolta, számára ez a díszpolgári elismerés a legkedvesebbek között szerepel, hiszen a szülőföldhöz való kötődés hatalmas értékkel bír. "Sokszor beszélek arról, hogy a gyökerét veszített ember megvezethető. A mai ifjúság elvesztette a gyökerét, a hitét, a nemzeti tudatát, a családhoz való kötődését, borzasztóan kiszolgáltatott mindenféle ostoba divatnak, ideológiának. Jó, ha a szülők, nagyszülők megmutatják a gyerekeknek a régi fényképalbumokat, vagy kiviszik őket a temetőbe, hogy emlékezhessenek a felmenőikre. Kell, hogy legyen egy hely, ahol otthon vagyunk! "
A kereszt fog megtartani bennünket, ahogy Krisztust is a kereszt tartotta meg. " Szentbeszédében Bíró László arról is szólt, hogy Esterházy János nemcsak a magyarok között próbálta az egységet építeni. Amikor számtalan politikai áramlat vette őt körül, sokféle próbálkozás volt, hogyan lehetne összefogni Európát, Esterházy a származásából fakadóan közép-európai egységben gondolkodott. (Édesapja révén magyar, édesanyja révén lengyel volt, és Szlovákiában élt, hűségesen ragaszkodva ősei földjéhez. ) Esterházy János úgy képzelte el és szolgálta azt az európai egységet, hogy abban a lengyel, a magyar és a szlovák együtt van. Az akkori magyar politikai vezetés felé képviselte a szlovák érdekeket, hogy maradjanak meg a szlovák jogok, többet kapjanak az autonómiánál, mint amit annak idején Csehországtól kaptak. S képviselte érthetően a magyarok jogát és a lengyel egységet is. Nemcsak hídember volt, hanem próféta: váteszi látással készítette elő azt, amit ma V4-eknek nevezünk. "Esterházy Jánost politikai törekvése a hitében elmélyítette, világosan látta, hogy Európában nincs más egységesítő erő, mint a kereszténység.
Így is tettek. A tábori püspök rajtuk kívül megemlékezett arról a negyvenezer magyarról is, köztük papokról és civilekről, akiknek "csak annyi volt a bűnük Európa ellen, hogy hűségesek voltak származásukhoz", s ma is névtelen sírokban fekszenek. Említette a Kárpátaljáról a Gulágra elvezényelt, málenkij robotra ítélt magyarokat is. "Amikor mindenszentek ünnepét fogjuk megünnepelni, emlékezzünk, sok ilyen magyar van, akik névtelenül tűntek el közülünk, és nem származtathatták tovább az életet és a szeretetet. Nyugodjanak békében, és legyenek közbenjáróink, mert ők a nemzeti összetartozásnak ma is élő szereplői. " Arra is rámutatott Bíró László, hogy az anyországi boldogaink is közösek: így Apor Vilmos erdélyi származású győri püspök, Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök, Salkaházi Sára, Sándor István, Brenner János vagy a hivatalosan még nem boldoggá avatott Mindszenty bíboros, de ugyanígy Batthyány-Strattmann László is, aki nem vértanúja a diktatúrának, de megszenvedte még az első kommünt, a tanácsköztársaságot.