Nem az ember irányította halál. Persze, még ez sem elég jó, mert nem aktív, hanem passzív halál lenne. Két gondolatjel közötti rész: itt kap magyarázatot, mi az igazi baja. Az első gondolatjelnél kezdődik és az utolsónál ér véget. Egyetlen hatalmas versmondat ez, egy látomásos szakasz. Az a víziója, hogy a rabszolganépek megütköznek a zsarnoksággal a szabadságért. Önmagának cselekvő halált szán: ott akar elesni a harcban, az ágyúdörej, a trombiták riadója közepette (erőteljes hangulatú, az érzékszervekre ható képeket használ, hangjelenségeket). Számára csak ez lenne megnyugtató halál, hogy feláldozza magát a nagy célért. Ha ebben a csatában esik el, az hősi halál, amivel ő is hozzájárul a kivívott szabadsághoz. Minden rabszolganépről beszél: Petőfi nemcsak a magyarsághoz köti a forradalom ügyét. Világszabadságról beszél, egyetemes érvényű. Az emberiség Petőfi számára nációk felett álló fogalom. Neki minden nép ember, aki itt a földön él. S fontos számukra a 3-as jog: az anyagi jólét, a jogegyenlőség és a műveltséghez való jog (ennek gondolata A XIX.
Rögtön ezután két metafora fejezi ki, hogy milyen halálra vágyik inkább. Ne ilyen halált adj, kéri Istentől, hanem: Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; A gondolatok villanásszerűen cikáznak a beszélő agyában, egyre újabb ötletei támadnak. Nem gondolta át előre, hanem most találja ki, hogy hogyan szeretne meghalni. Ezért nem tisztult még le, hogy a fát villám hasítja ketté vagy szélvész csavarja ki. Tehát Petőfi itt a gondolkodás folyamatát is megmutatja. Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgy be Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… – A párhuzamokkal való nyomatékosítás a vers egész első részén végigvonul: a nemkívánt és a vágyott halált is gondolatritmusok paraleljeivel hangsúlyozza Petőfi. A fa-és a kőszirt-metafora olyan halált fejez ki, amely pontosan ellentéte a lassú, beteg sorvadásnak: a fa is és a kőszirt is ép és erős, amikor elpusztul, és természeti erőknek esik áldozatul. Ahogy fentebb a két hasonlat esetében is, itt is a történést jeleníti meg Petőfi, és nem a végeredményt.
S ezt elharsogják, Elharsogják kelettől nyúgatig, S a zsarnokság velök megütközik: Ott essem el én, A harc mezején, Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, S ha ajkam örömteli végszava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fújó paripák Száguldjanak a kivivott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva. – Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével És fátyolos zászlók kiséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság! A költemény műfaja rapszódia. Ezt onnan lehet tudni, hogy nagyon csapongó, többféle hangulat váltakozik benne, áradó érzelmek jellemzik. Hangneme néhol elégikus, máshol emelkedett, magasztos, szenvedélyes, valahol meg szentimentális. Típusa forradalmi látomásvers, témája a megsejtett és várt világforradalom, amely vízióként jelenik meg a versben. Főbb motívumai: világszabadság, halál, hervadó virág, gyertyaszál, fa, kőszirt leomlása Fő kifejezőeszközei: hasonlat, ismétlés, párhuzam, felszólítás (tiltó és igenlő felszólítás), fokozás, erőteljes színek (piros, fekete), erőteljes hangok (harsogás, mennydörgés) Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Második rész (13–30. sor) [ szerkesztés] Ennek a szerkezeti résznek a 18 sora egyetlen hömpölygő feltételes összetett mondat: a forradalom elképzelése és a hősi halál vágya sebesen pergő csataképekben. Témája: a világ népeinek ütközete a zsarnokság ellen a szabadságért, melyben a költő az életét adja. Az első 13 sor a feltételeket bontja ki: mikor szeretne ő meghalni. A hegyi táj eltűnik, egy óriási síkság látomása jelenik meg, mely egy harcmező, ahol a világ minden szolga népe elfér. Ezek felsorakozva indulnak a világszabadságot kivívni. A szerkezeti rész 2. fele a főmondat. Alapgondolata annak a vágynak a megfogalmazása, hogy ő is a csatamezőn szeretne lenni ("ott…, ott…, "), mert életét szeretné áldozni ebben az ütközetben. Ez a 10 sor a vers érzelmi csúcspontja: itt teljesül be az életáldozat. A hangokkal ("harsog, kiáltás, acél zörej, ágyúdörej"), dinamikus mozgásokkal (a jambikus sorokat itt anapesztusok gyorsítják) és a színekkel (főként a vörös) válik a jelenet képszerűvé. Harmadik rész (31–36.
Azért, mert akkor lassan, őrlődően, tehetetlenül halna meg, mintha valamilyen belső féreg foga rágná. A döbbenetes az, hogy mindezt 24 évesen írta! Meglehetős fiatalon. "Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál"... Mintha az a gyertya senkiért, semmiért, céltalanul világítana. Nem maga a halál ténye bántja, hanem az, hogy nincs valami nagy közösségi tett a halála mögött. Az a baja, hogy céltalanul, észrevétlenül kell meghalnia, a semmiért. Csak azért, mert elmúlik az élete. Ő úgy akar meghalni, hogy feláldozza az életét. S attól félt, a halál úgy köszönt majd rá, hogy ezt nem tudja megtenni. Alliteráció: " f éreg f oga rág" Anafora: " Ne ily halált adj, istenem, / Ne ily halált adj énnekem! " Istenhez fordul, pedig nem szokott Istenhez fohászkodó verseket írni. Két metaforikus képpel fejezi ki, hogyan szeretne meghalni. Olyan halált szeretne, mintha kőszirt lenne, vagy fa, amin villám fut keresztül. Hirtelen, gyors, elemi erejű halált, mint egy természeti csapás, mely az égből, föntről jön.
A 2. egység (13-30. sor) egy prófétai vízió a világforradalomról: a hegyi táj eltűnik, és a képzeletbeli alföldi síkvidék jelenik meg, amelyen az egész föld, a világ minden rabszolga-népe elfér, és ahol az elnyomott népek megütköznek a zsarnoksággal. Ebben a világszabadságért vívott csatában szeretne elveszni a költő. A vágyott, áhított halál a szent célért elszenvedett hősi halál. A szemléletesség eredménye: látjuk és halljuk is egyszerre a csatát. A költő szeretné, ha ezen a csatatéren esne el, így az elnyomottak és a zsarnokok közt zajló háború hősi halottja lehetne. A 3. egység (31-36. sor) a vers zárlata, amelyben a temetés látomásos képe jelenik meg. A névtelen hősöket közös sírba temetik el, az utókor pedig kegyelettel ápolja az elesett hősök emlékét. A vers astrofikus, azaz nincs versszakokra tagolva. Ez is jelzi, hogy nem a szabályok irányítják, hanem a rapszodikus hangulat, az érzelmi töltés. A sorok hol rövidebbek, felkiáltó jellegűek, hol hosszabbak. A ritmusváltások a hangulatváltásokhoz igazodnak.